Szent Erzsébet rózsáit ételre váltani
Szent Erzsébet napja alkalmából, november 18-án, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal Szociális Igazgatóságának csapata összefogott a Hans Lindner Alapitvány csapatával, különleges, ünnepi menüt főzött és juttatott el elhanyagolt, idős személyekhez.
“A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet előkelő, az Árpád-házi nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.'' Erzsébet azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken, fénye minden kor minden emberének világít. Ünnepéhez közeledvén, a korábban említett szervezetek cselekvő módon emlékeztek meg a szentre, akit az egész világon a szolgáló szeretet példaképeként ismernek és tisztelnek. Erzsébet a másokkal való törődést állítja elénk követendő példaként, figyelmeztetve bennünket arra, hogy a másokkal való törődés az odafigyeléssel kezdődik, de ez nem állhat meg az együttérző sajnálkozásnál, hanem cselekvő magatartássá kell válnia.
Erzsébet egy éhínség kitörésekor jelentős mennyiségű élelmet osztott szét a Wartburg készleteiből, amit az ő jószándékát kétségbe vonó családtagjai pazarlásnak tartottak. A személyéhez fűződő legtöbb legenda a férje halálát követő hányattatott időszakhoz fűződik. Mind közül a leghíresebb a rózsák legendája: Erzsébet éppen a szegényekhez tartott kenyérrel teli kötényével, amikor sógora feltartóztatta és látni akarta, mit visz. Amire ő csak annyit válaszolt: rózsákat. S csodák csodájára, amikor Henrik erővel kötényébe nézett, valóban csak rózsákat látott. A történet sok művész képzeletét rabul ejtette, Erzsébetet leginkább kötényéből kikandikáló gyönyörű rózsákkal ábrázolják
A mai jótékonysági akciót szervezők is az ő nyomdokaiban akartak járni, ezért a kedvezményezetteknek különös szeretettel és gondossággal készitették és csomagolták a mai ebédet, majd juttatták el azok otthonaiba. Meglepetésként a meleg, háromfogásos étel mellé egy szál rózsát és egy bátorító üdvözletet is kapcsoltak.
Szent Erzsébet életpéldája azt mutatja, hogy nem elegendő néha nagylelkűnek mutatkozni, nem elegendő időnként segíteni egy-egy rászorulónak, hanem az irgalmasság gyakorlása elkötelezettséget kíván. Valahányszor találkozunk az emberek nyomorúságával és szükséghelyzetével, igyekeznünk kell a legtöbbet adni nekik. Az alapitvány munkatársai mindenkit arra biztatnak, hogy vállaljanak közösséget a nehézségekkel küzdő emberekkel és önkéntességgel erősítsék a „Lindner Agapé” célkitűzéseinek megvalósítását, ha tehetik személyes részvétellel, vagy akár felajánlással, vagy akár egy imával is, hiszen:
„Jót tenni együtt még jobb!”.
https://fundatiahanslindner.ro/index.php/hu/hireink/224-szent-erzsebet-rozsait-etelre-valtani#sigProId44513a2cc2
