„A modern korban, ahogyan a közösségeket összetartó szálak egyre lazábbá válnak, ahogyan a természet ritmusától egyre jobban eltávolodik az ember, úgy válik a búza útja is egyre hosszabbá a földtől az asztalig, amelyen egyszer felszeletelik majd a belőle készült kenyeret.

Gyermekeink nagy része számára már nem szokványos az a kép, amelyet mi, fiatal szülők még igazán közelről láthattunk, szüleink, nagyszüleink pedig meg is tapasztalhattak: az őszi vetést, a nyár eleji aratást, a búzaszemek zsákokba szedését a nagy halmokból, az otthoni tárolását a padláson, ennek megőrlését a helyi malomban, majd a liszt hazaszállítását a biciklin vagy éppen talicskán, majd ahogyan az anyuka, nagymama, nagynéni  megszitálja a zsákból kimért lisztet, majd dagasztja, keleszti, megsüti és együtt, az asztalt körbeülve közösen elfogyasztja a kenyeret a család. 

Ma, úgy érzem ebben a két órában, amikor a Hám János Óvoda Napocska nagycsoportjának gyermekei együtt, közösen és mosolyogva sütöttek a Hans Lindner Alapítvany csapatának és önkénteseinek jóvoltából a Lindner Agapé szeretetvendégség programjában az erre a segítségre szorulók számára, szorosabbá váltak a közösség szálai, lerövidült a búza útja és lélekben közelebb kerültek ahhoz a földhöz, amelyen felmenőik dolgoztak és amely még mindig termékenyen ontja magából a nélkülözhetetlen alapanyagokat. 

Talán a megváltozott szokásaink ellenére is érdemes odafigyelni mindarra, amit fogyasztunk és amit üzenünk ezzel a jövő generációja számára.

Mennyire helyi ez a termék, mennyire fenntartható az útja, mennyire egészséges és mit üzennek a készítés és evés pillanatai.

És talán így a hagyományos  és az újhullám között sikerül egy megfelelő egyensúlyt találni, tudatosan.”

Köszönettel, egy hálás anyuka