A legjobb buzdítás a példamutatás!
A Szegények Világnapja alkalmával több kérdést is feltehetünk magunknak.
Hogyan tudunk segíteni?
Hogyan tudnánk többet tenni?
Jobban csinálni?
Fontosak a példaértékű cselekedetek, melyek buzdítanak minket, fenntartják az idő múlásával is a motivációnkat, lelkesedésünket és nem hagyják, hogy feladjuk. Ferenc Pápa a szegények napja alkalmával közzétett üzenetében Charles de Foucauld trappista szerzetesre utal, mint példaképre akire fel nézhetünk, akinek szavait fontolóra vehetjük mint ennek a napnak egy gondolatát: „Ne vessük meg a szegényeket, a kicsinyeket, a kétkezű dolgozókat: ők nemcsak testvéreink Istenben, hanem egyúttal ők azok, akik a legtökéletesebben utánozzák Jézust, a názáreti munkást”.
Ezt a megközelítést a Hans Lindner Alapítvány csapata szívébe zárja, megosztja örömmel és cselekedetei ebben gyökereznek. Ezen felbuzdulva, az idén a szegényekre való kiemelt odafigyelés, majd helyzetértékelés arra vezette csapatunkat, hogy a halmozottan nehéz sorsú egyének és családok otthonainak fűtésébe segítünk be, megjavítjuk az elromlott vagy pazarlóan működő víz, villany- és fűtésberendezéseket, illetve a nyilászárókat, hogy energiatakarékossággal is bekapcsolódjunk a mindennapi teherviselésbe.
https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2022-06/papa-uzenet-vilagnap-szegenyek-jarvany-haboru-megosztas-jezus.html
