-ahogy ezt az egyik résztvevő elmesélte-

      Meglepetés-értesítést kaptam a Hans Lindner Alapítványtól, hogy szeretettel meghívnakegy nagyböjti zarándoklatra,Máriapócs-ra,azokkal aszépkorú Sorstársaimmal együtt, akiket az Alapítvány naponta melegétellel lát el, hogynagy szükségünkbensegítségünkre legyen. Nem hiszem el, hogy ILYEN IS VAN, s nem csak olyan, amit a múlt év végén tapasztaltamegy kórházban, ahol az egészségügyi személyzet arra figyelmeztette a betegeket, hogyfeküdjenek az ágyba, és ne sétáljanak a kórház folyosóján. Az idősebb betegek keserűen ígykommentálták a megjegyzését:a betegek ne arra törekedjenek, hogy felépüljenek a betegségükből, hanem, hogy az ágyban maradva, mielőbb eltávozzanak…..ebből a világból.

      Amikor megkaptam a meghívót a Máriapócsizarándoklatra, nyomban felhívtam az orvosaimat, hogy menjek-e a zarándoklatra? Eddig ugyanis nem mentem zarándoklatra, hiába hívtak, hogy vállaljam el egy-egy csoport vezetését. Az orvosaim gondolkodás nélkül nagyon komolyan a lelkemre kötötték, hogy feltétlenül menjek a zarándoklatra, mert egy idős és beteg számára a negatív élmény is jobb, mintha nincs élménye, hanema négy falat és a plafont nézegetiórákon vagy napokon át.

      Ezért boldogan iratkoztam fel a zarándoklatra, amire atavaszias idő is valósággal csábította az embert. Hisz a zarándoklás előtti és az azt követő borongós és szeles időismeretében, az volt az érzésem, hogy ezt a csodálatos, napos idő, csak ajándék lehet a zarándoklás vállalásáért.

      Alig vártam a zarándoklás nagyszerű élményt ígérő napját. Mivel eredetileg két nagy autóbuszról beszéltek, amelyekkelMáriapócsra megy a társaság, nagyon meglepődtem, amikorcsak egy mikrobusz jött értem, hogy csatlakozzam a csoporthoz. A magyarázat is kész volt, hogy az idős-betegek az utolsó pillanatban sorralemondták a jövetelt. Csalódásomatpótolta a kedves fogadtatás, hogy vállaltam az utazásfáradalmait.Kifejezték reményüket, hogy nem fogunk csalódni a zarándoklatban, és a jövőben is együtt fogunk menni. 

      Amikor a csanálosiközúti vámhoz begurult a mikrobuszunk, és mindössze két kocsi állt előttünk, miközben a petei vámnál kilométeres kocsisorról számolt be egy telefonáló, azon gondolkoztam, hogy mi ez, ha nemGondviselés, hogycsupán néhány perces várakozással sikerültmegúsznunk a határátkelést. Még Hermina(csoportvezetőnk)- is el tudta halasztani a pogácsa-kiosztást arra a néhány percre, amíg átmentünk a határon.

Szerencsénkre hamar sikerült megtalálnunk utunkat célállomásunk felé, és végül a tervezetteknek megfelelőensikerült megérkeznünk Máriapócsra. A máriapócsi Bazilikátés a Kolostort nem volt nehéz megtalálnunk, hisz egyértelműen uralta Pócs települését. 

      Nagy megnyugvást jelentett számunkra, hogy tudtak az érkezésünkről, sőt vártak bennünket. Pillanatok alatt jelentkezett a Bazilika kántora, aki mondta, hogy ő lesz az idegen-vezetőnk, és ha úgy érezzük, hogy túl sokat beszél, akkor nyugodtan kérdezhetünk tőle, amennyiben értelmes kérdésünk van!

      Elsőnek a kolostor melletti felépített fatemplomot mutatta be, ami csupán az eredeti fatemplom emlékét igyekezettmegőrizni. 1696 hozta meg Pócs hírnevét, amikor az akkorifatemplom Istenszülő ikonja egy Istentisztelet alatt könnyezni kezdett. I. Lipót császár Bécsbe kérette a könnyező ikont.Amikora zarándokok számára teljesenmértékben kicsinek bizonyult a fatemplom, úgy határoztak, hogy nagyobb kőtemplom építése szükséges.Hosszas vita után csak1731-53 közöttkerült sor a 60 méter magasbazilika megépítésére. Ezt 2009 és 2011 között sikerült szakszerűen restaurálni, amelynekbal oldali mellék-hajójába egynagyon szépmellékoltárt építtettek, amelynek a közepében helyezték ellégmentesen elzártkönnyezőIstenanya ikont, amitI. Lipótosztrák császár és magyar királyBécsbe kéretett, és egyzarándok-csoport vitt el gyalogosan az osztrák fővárosba. Sbár a császár a könnyező ikon tökéletes másátajándékozta Máriapócsnak, az óta sem az ottani, sem az itteni ikon nemkönnyezett tovább.

      A 60 méter magas bazilikát XII. Pius pápa emelte 1948-ban „Basilica Minor” rangra, II. János-Pál pápa pedig 1991-ben látgatott Máriapócsra, amikor magyar nyelven celebráltszentmisét. Ennek emlékére állíttatták a bazilika bronz-kapuját.

      A csodálatos bazilikáról nyomban megállapíthatjuk hogy az építői nem voltak igazán szakemberek, hisz a kórusra orgonát építettek, amikor a görög katolikus templomban nem használnak hangszereket, ezért az utolsó restauráláskor egy katolikus templomnak adták el az orgonát. Ugyanígy nem kellett volna szószéket sem építeni, amit szintén nem használnak a görög templomokban, és szobor sem lehet a bazilikában, bár még most is ott látható a bazilika ball-oldalimellékhajóban.

Mint ahogy úgynevezett „vak ablakok” sem lehetnek a görögkatolikus templomokban. Ezért a bazilika szakszerű restaurálásakor a két vakablakba egy katolikus vértanúpüspök: Romzsa Tódor képét tették; a másik számomra ismeretlen valaki. 

Az idegenvezető olyan jól érezte magát körünkben, hogy a következő csoporthoz szinte egy órával később ment.

         Ezt követően a bazilikával szemben épült idősekotthonának tiszta és rendes ebédlőjében szolgáltak fel a csoportunknakegyszerű, de ízletes ebédet. Ebéd után a társaság egyáltalán nem betegeknek tűnő, hanem a látottak és halottak hatása alatt boldogan haza-induló és a következő közösséget-építő kiruccanást tervezgető 7 zarándok ült be a hazainduló mikrobuszba.

Köszönjük anagyon szép húsvéti ajándékot!

Kívánok aLindner Agape csapatának nagyon szép Húsvétot! 

      Szatmárnémeti, 2024.március21.

                       Ardai László Attila, nyugdíjas